Lélegezz!

10/16/2015

 

Lehetek boldog? Vigyázat, csapda! Mert mit jelent boldogan élni?

 

Korábban eksztatikus létállapotként képzeltem el a boldogságot, a szerelem másállapotához fogható érzelmi cunamiként. Különleges, szétáradó érzésnek, mint amikor gyerekként kaptam egy jól eltalált ajándékot, vagy a szerelmem karjában volt olyan csodálatos, hogy úgy éreztem, mindjárt végem. Azt gondoltam, ennek az érzésnek a gyakoriságától függ, mennyire vagyok boldog. Idővel kiderült, hogy a pillanatnyi örömök hajszolása zsákutcába vezet. Hedonista létformához, melyben az ingerküszöb egyre nő: egyre nagyobb dolog vagy esemény képes kiváltani ezt az extázist, míg végül a fokozás reménytelenségében az élet kiüresedik, a boldogság, mint cél értelmetlenné válik. 

 

Legyen akkor a flow? Elmélyült, koncentrált egységélmény, összeolvadás és belefeledkezés a pillanatba, a történésbe. Egy jó könyv, egy tátott szájjal nézett film, egy futás az erdőben, vagy egy jógaóra, egy beszélgetés, együttgondolkodás egy méltó partnerrel, a zene.. Ezeket a kiszámíthatatlanul bekövetkező, bár kétségtelenül feltöltő epizódokat valahogy spontán megkapjuk ajándékba, de uralni, irányítani kevéssé tudjuk. Örülhetünk nekik és lehetünk értük hálásak. 

 

A nyelvhasználat sajnos nincs jó hatással az életünkkel szemben támasztott elvárásainkra. Kívánjuk egymásnak lépeten nyomon: boldog születésnapot, boldog újévet, esküvőre sok boldogságot. A szó az értelmező szótár szerint fokozott öröm, siker, szerencse megélését jelenti. Ha ezekkel nincs dugig az életünk, akkor máris úgy érezzük, kudarcos. Hiszen hiába kívánták mások és mi magunk, nem teljesül. Olyat kívánunk egymásnak, ami lehetetlen, teljesíthetetlen. Összefüggő hézagtalan sikersztorira számítunk. És nem jön be. 

 

Ma már nem erre vágyom. Megtanultam elengedni a fülem mellett ezeket a jókivánságokat, hogy többé ne frusztráljam magam. Arra törekszem, hogy legyen erőm. Legyen egyensúlyom. Tartsam az utat. Már nem a végét, mint régen, csak magát a folyamatot, amibe minden kanyar és bukkanó belefér. Legyek képes megtartani önmagam akkor is, ha nagyon nehéz. Ha nagyon fáj. Nem megijedni, ha hirtelen nagyon jó, vagy nagyon más.

 

Valahányszor egy fizikumomat, hajlékonyságomat meghaladó ászanába belehelyezkedem (márpedig ebből van a több :)), látom, milyen távol vagyok attól, hogy az tökéletes legyen és felkerüljön a fészbukra. Ilyenkor egyetlen fontos instrukciót kapok: "Lélegezz!". Ami annyit jelent: bármilyen sokkon megy keresztül a testem, én azért még vagyok. Kitartok. Nem az határoz meg, hogy mennyire sikerült a póz, hanem az, hogy veszem a levegőt. Ugyanaz vagyok, mint 5 perccel ezelőtt: lélegző, létező önmagam. Ma már a boldog élet számomra az, ha ezt képes vagyok soha nem téveszteni szem elől.

 

Please reload

11/27/2013

Please reload

Címkék szerint
Please reload

Összes bejegyzés
  • c-facebook

© 2011​​​​​ Manifelszt Alapítvány​​​​​​​​​                               +3620/33 915 99                              vera.varadi68@gmail.com                                  Helyszín: ©KözHely  

Váradi Vera pszichológus

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now