A fizikai törvények határa

07/31/2015

 

A kisebbik lányom akrobatikázik. Egy esős-unatkozós nyári délelőttön ezt a "szakmájába vágó" filmet néztük együtt, a Cirque du Soleil nagyfilmes változatát. Végtelenül megörültem, hogy a Youtube-on keresgélve pont ezt a részletet találtam elsőként, mert a filmben tátott szájjal néztem végig ennek a két férfinek a könnyed, mi sem természetesebb mutatványát ezen a már önmagában a látvány által tériszonyt keltő szeren. 

 

Biztos, hogy mindenki próbált már - ha másképp nem, gyerekkori babonából - végigsétálni egy szalagparkettán vagy egy járdaszegélyen. Aki csíkra lép, az szerelmes - véresen komolyan vettük annak idején. De aztán olyan tapasztalatom is volt, hogy a szalagparkettánál kétszer szélesebb léc egy méteres mélység fölött köti össze a mégcsak nem is igazán mély vagy veszélyes patak két partját. Na, ehhez a mutatványhoz már kellett egy nagy levegő, mielőtt végigmentem a rögtönzött hídon. És jártam kalandparkban is, ahol biztosíték ide vagy oda, minden újabb 10 méter magasan fölfüggesztett függőlétra vagy kötélpálya előtt néha egy, néha több perces bátorsággyűjtéssel tartottam föl a mögöttem sorakozókat. Mitől válik a világ legrizikósabb vállalkozásává az a terep, ami a föld síkján gyerekjáték? Honnan ez az ősi zsigeri félelem? 

 

A két férfi a szeren úgy tűnik, nem csinál mást, minthogy fittyet hány a körülmények veszélyeire és közben a vitathatatlanul felfejlesztett izomerejüket megsokszorozandó maximálisan kihasználja a fizika törvényeit: lendületet, centrifugális/petális erőt, gravitációt. Mindent, ami adott, rendelkezésünkre áll, hogy használjuk, éljünk vele. Minden lehetséges, csak merni kell megtenni! 

 

Világos, hogy a lehetőségeink végtelenségének a félelmeink szabnak határt, és ez nemcsak a cirkuszi mutatványokra és a kötélhídon való átkelésre érvényes. Sokmindent nem merünk meglépni a mindennapokban. Lebeszéljük magunkat a szív diktálta döntésekről, mert túl veszélyesek, kiszámíthatatlanok és nem biztonságosak, amilyen ez a szer is ahhoz, hogy csak úgy simán gyalogoljunk benne és rajta, a két férfi mintájára. Sokszor még odáig se jutunk el, hogy egyáltalán opcióként felmerüljön az elsőre túlságosan félelmetesnek, idegennek tűnő megoldás, ahogy valóban, normálisan eszembe se jutna fölmászni erre a szerre. Pedig MINDEN megoldás lehetséges! 

 

Legyőzhető a félelem? Jó kérdés. Én sem tudom pontosan, egyelőre csak addig látok, hogy aki fél, az nem lehet szabad. Megfosztja magát nemcsak a szabad döntéstől, de az opciók szabad feltérképezésétől is. Ha dönt is, annyi lehetőséget nem vesz számba, hogy valójában a kalitkájában marad, azon belül repked. És azt is látom, hogy a félelem egyik ellenszere a gyakorlás. Szerintem az akrobata férfiak sem cáfolnának meg ebben. Szisztematikusan törekszem és ellenébe megyek mindennek, ami ijesztő, nem komfortos, bizonytalan. Felismerem, azután megcsinálom. És újra. Érzéketlenítem, szoktatom az idegrendszeremet, ahogy szoktatjuk magunkat a nap első erős sugaraihoz, hogy egyre kevésbé adjam meg magam a félelemkeltő érzéseknek és egyre többet használjak abból a végtelenül sokból, ami amúgy adott. Ahogy a lányom a kitartó munkájával eljutott a cigánykeréktől a szaltóig.

Please reload

11/27/2013

Please reload

Címkék szerint
Please reload

Összes bejegyzés
  • c-facebook

© 2011​​​​​ Manifelszt Alapítvány​​​​​​​​​                               +3620/33 915 99                              vera.varadi68@gmail.com                                  Helyszín: ©KözHely  

Váradi Vera pszichológus

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now