A jó fasírt...

Nagyanyám azt tanította, úgy süssem a fasírtot, hogy mielőtt kilapítanám, alaposan görgessem meg, hogy összetömörödjön, ne essen majd szét sütés közben.


Ha magamat fasírtnak veszem, a sütés folyamatát pedig az életemnek a maga megpróbáltatásaival, problémáival, akkor úgy fordítanám nagyanyám főzési praktikáját mindennapi nyelvre: szükségünk van egy ép, tömör, jól működő pszichés alapszerkezetre ahhoz, hogy a hányattatásokat ép bőrrel vészelhessük át. Ha a fasírtgolyó nem elég tömör, a sütésnél lepattannak bizonyos lazább részei. Fájdalom és veszteség mindaz, ami elhal, elvész egy-egy sütés közben.


Kell legyen egy alapvető önbecsülésünk, egy viszonylag fix önképünk, egy jó önismeretünk ahhoz, hogy egy bármikor előbukkanó veszekedés vagy konfliktus ne rengesse meg alapjaiban lényünket. Fontos, hogy a konfliktust névértéken kezeljük: pontosan annak vegyük, ami. Ne szakítson ki darabkákat lelkünkből, ne kezeljük háborúnak, csak hadgyakorlatnak, ami azért nem halálos, bár nem kizárt, hogy legalább olyan fájdalmas és nehéz. Hamar át kell lássuk, mi a saját érdekünk, hogyan ütközik a másikéval, mi az, amit hajlandóak vagyunk megtenni a közeledésért és mi az, ami már túlfeszíti a húrt.


Ehhez ismernem kell a saját határaimat, hiszen csak akkor vagyok képes a rugalmasságra, ha tudom, milyen az alapállapotom, tisztában vagyok azzal, mit veszítek, nem azonosítom a veszteségeimet azzal, ami nem az, így aztán nem félek elémenni.


Izgalmas felfedezésem mind a konyhában, mind önmagamon, hogy a jól sikerült forma tulajdonképpen nem a sütés ügyességén, de nem is a szerencsén múlik, hanem csakis azon, kellőképpen tömör-e az a fasírt.

Címkék szerint
Összes bejegyzés

Váradi Vera pszichológus

                            +3620/33 915 99                                                                          vera.varadi68@gmail.com                             

  • c-facebook
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now