A százlábú gondolkodni kezd

01/17/2014

Jövök-megyek, végzem a dolgom. Nem állok meg, nem teszek fel kérdéseket, ha utamba kerül egy probléma, megoldom. Közben előszeretettel hibáztatok érte másokat. Falanszter. Vagy: "boldogok a lelki szegények".

 

Hogy lehet az, hogy minden ilyen történetben egyszerre valaki fölébred és felfordulást okoz? Hát nem elég jó neki ott a tudatlanság védőburka alatt? Mi az isten ez a modul az emberben, hogy mégiscsak előkerül egy gondolat, egy kérdés, ami nem hagyja szabadulni? Változtatni akar, kockáztat az élete árán is, többre, másra vágyik, szenvedések sorát vállalja magára. A történetben mindig ott az ellenpólusa is a kételkedő hősnek, aki nem ismer el más szempontot a biztonságon kívül. Fél, boldog szeretne maradni, konzerválná a burkot és nem vesz tudomást a betüremkedő kérdésekről. 

 

A fejlődés kikerülhetetlen. Aktuális hőseinknek köszönhetően készen kapjuk, becsomagolva, amit ők saját verejtékükkel küzdöttek ki számunkra, legyen szó tudományos felfedezésről, technikai vívmányról, vagy a társadalmi rendszer változásáról. Ezeket szívesen fogyasztjuk, használjuk, kiélvezzük, beillesztjük a burkunkba.

 

Az újdonsággal együtt becsempészett kényelmi eszközök azonban fertőzöttek. A konzerv-pártiak észrevétlenül belélegzik a változás vírusát, ami mételyként terjeszti a változtatás és a fejlődés szükségszerűségét. Ellenállásunk diszkomfort érzést, boldogtalanságot szül.

 

Továbbra is félünk az újtól, mely most fenyegetőbb, mint valaha. Százlábúként elgondolkozunk azon, melyik lépésünknek mi lesz a következménye. Nem léphetünk többé gondtalanul, hisz a tét óriási: egyetlen lépéssel sem közelíthetjük meg az elkerülhetetlent. Előre kell látnunk a bajt, és ez az állandó tervezőmunka, ahogy a félelmeink tárgyai közt lavírozunk, a végtelenségig kimerítő, elkeserítő tud lenni. Energia híján már az élet napos oldalára is kezdünk immunissá válni. Nem bízhatjuk többé gondtalanul rá magunkat az ösztöneinkre, melyek ezidáig mindig tisztában voltak vele, mikor melyik lábbal kell lépni, így mozgásunk gyakorlatilag leáll. Egy egész programozott rendszert leszünk kénytelenek kifejleszteni, mely pótolja az ellehetetlenített isten adta képességet és bekalkulálja az ösztönös haladás mellé a félelmek elkerülését is: kvázi Mesterséges Intelligenciát. 

 

Gondolkodásunk tehát nem egy stabil építmény, nem bízhatunk benne feltétel nélkül. A félelmek vezérlik, és gyakran kiterjedt, hálózatos, kikezdhetetlen hitrendszert alkot, melyen belül logikailag nincs hézag, alapjaiban azonban hamis, üres lufira épül. Talán éppen ez az, amit a kételkedők, forradalmárok, feltalálók nem tévesztenek szem elől: amit gondolunk valamiről, az nem az abszolút igazság, csak egy masszív felépítmény, mely légies alapokra támaszkodik, és csak egy erőteljesebb suhintás kell ahhoz, hogy a jól megépített szerkezet darabokra hulljon.

 

 

 

Please reload

11/27/2013

Please reload

Címkék szerint
Please reload

Összes bejegyzés
  • c-facebook

© 2011​​​​​ Manifelszt Alapítvány​​​​​​​​​                               +3620/33 915 99                              vera.varadi68@gmail.com                                  Helyszín: ©KözHely  

Váradi Vera pszichológus

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now