2014 - esküvő vagy temetés?

12/29/2013

A szilveszter olyan, akár a halotti tor. Eltemetünk valamit, magunk mögött hagyjuk és jó, ha továbbvisszük az emlékét, üzenetét, szellemét. Vagy esküvőhöz is hasonlíthatnám: búcsú a lányságtól/legénységtől és beleszületés a házasságba, új identitásba. A közös nevezőt a mulatság biztosítja.

 

Gyors számvetés, miről is szól az év vége? A plusz kilókon és az ezzel járó ételcsömörön kívül, persze.

 

- Sok szabadidő: a rövid hideg napok több gondolatnak engednek teret, mint a nyári vagy a társaságban töltött szabadságok. Ilyenkor rápöröghetünk bizonyos dolgainkra, hiányosságainkra, tennivalóinkra, ezért találjuk ki az 

 

- Újévi fogadalmakat: mi lesz ezentúl másképp. Csalóka, ha nem számolunk azzal, honnan merítjük hozzá az erőt. A rutinosabbak éppen ezért nem tesznek már fogadalmakat, tisztában vannak vele, hogy több kell az elhatározásnál. Nem vállalkoznak egy újabb kudarc begyűjtésére. 

 

- Az idő múlása: kicsit olyan minden évforduló, mint egy születésnap. Ha levonom a születési évemet, mégiscsak eggyel több marad. A mi civilizációnk percekre, napokra és évekre tagolta az időt, hogy mérhetővé tegye. Este hat és hét között nem öregszünk semmit, de 2013 és 2014 között egész látványosat ugrunk előre. 

 

- Visszatekintés, számvetés: végiggondoljuk az elmúlt évet, jó esetben. Rossz esetben inkább szabadulnánk tőle. 

 

- Valami új kezdődik: nehéz erre gondolni, miközben körülöttünk minden alszik. Tél közepén járunk, pihen a természet, januártól kezdve egyre fokozódik a fagy. 

 

Minden kezdet egyben vég. Milyen pontos ez! Valójában igazságtalan módon a hangulatunk határozza meg, melyik kerül előtrbe, mert a kettő egyszerre soha. Agyunk vázlatpontokban gondolkodik, egyszerre csak egy nézőpontban hisz. De figyelmeztethetjük magunkat: amit erről gondolunk, az csupán részigazság. Nehéz egyszerre látni kezdetet és véget, érzékelni múltat és jövőt.

 

Megint a jógamatrac tanítása jut eszembe. Az ászanák közti hasonfekvő 20 másodperces pihenőkben hol jobbra, hol balra nézünk. A jobbranéző időkben nem létezik számomra más, mint a tőlem jobbra fekvő test. Őt nézegetem bambán, levegőm után kapkodva. Eközben nem gondolok arra, hogy balra tőlem szintén fekszik egy test, aki - minthogy ő is jobbra fordította a fejét - éppen engem nézeget. Ha mégis megpróbálom őt a tudatomban tartani, azonnal elveszítem a tőlem jobbra fekvőt. Hiába fekszik a szemem előtt, ha figyelmem a láthatatlan mögöttem levőre összpontosul, nem fér bele más. A következő 20 másodpercet balrafordított fejjel töltve az egész újra ismétlődik, csak az oldalak cserélődnek meg. Akárhányszor erőlködöm tudatommal jobb és bal odalam egyidőbeni érzékelésével, nem változik, nem mozdul, nem alakul semmi. Csak később, visszatekintve vagyok képes "fölülről" látni magamat, amint körülvesz két test: egy, aki felém néz és egy másik, aki felé én nézek. Hasonlóan nehéz a tudatunkban tartani a szilveszteri kezdetet és véget, de jó, ha észben tartjuk, a pillanatnyilag kiértékelt kép mindössze érzéki csalódás, csökevényes figyelmi képességünk átverése és csak fölülnézetből lesz teljes. 

Please reload

11/27/2013

Please reload

Címkék szerint
Please reload

Összes bejegyzés
  • c-facebook

© 2011​​​​​ Manifelszt Alapítvány​​​​​​​​​                               +3620/33 915 99                              vera.varadi68@gmail.com                                  Helyszín: ©KözHely  

Váradi Vera pszichológus

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now