Ciki a pszichológus?

11/01/2013

A képen Freud rendelője. A pszichológia atyja sokat tett a szakmáért, a ma embere azonban, aki le van ragadva ennél a terápiás formánál, joggal el is rettenhet.

A közfelfogás sablonjaiból túlkínálat mutatkozik: "nem vagyok én dilis", "a problémákkal magamnak kell szembenéznem; ha nem így teszek, gyávának és inkompetensnek tartom magam a saját életemmel kapcsolatban", "nem hiszem, hogy egy barát(nő) vagy egy pap ennél kevesebbet tehetne értem", "kidobott idő és pénz", "majd pont egy idegennek...", és még sorolhatnám. Léteznek ki nem nyilvánított félelmek is a pszichológussal töltött idővel szemben: a szembesülés bizonyos ok-okozati összefüggésekkel az életünkben, a felelősség visszavonása önmagunkra, az intimitástól való félelem, a szükségesnek már megítélt változtatás nehézsége, a szép tisztának tűnő állóvíz felkavarásának rizikója - mindezek meghúzódhatnak a sablonok mögött, vagy önállóan is gyakorolhatnak ránk akkora hatást, hogy nem veszünk tudomást a segítség létezéséről.

 

Gondolom, sokan eljutottak már odáig, hogy a fizikai testedzés nem végezhető hatékonyan és kitartóan az otthonunk falai között. Nemcsak eszközöket vásárolunk azáltal, hogy bérletszerűen elzarándokolunk egy edzőteremig vagy klubig. Rendszerességet, célszerűséget, társaságot, azonos érdeklődést, példaképeket, ellenpéldákat, megmérettetést kapunk cserébe, amik hozzátartoznak a torna utáni jó közérzethez. A gazdaságilag is fejlett társadalmak tömegével veszik igénybe pszichológusok szolgáltatásait, nemcsak krízisek és betegségek megoldására, de testedzésszerűen, karbantartásra vagy fejlődésre használják őket - persze, más testrészekről van ezúttal szó.

Hogy hova tartunk az életünkben, az idealizáló kamaszkor elmúltával gyakran lehetetlennek tűnik megfogalmazni. Egyik kedvenc falfirkám bölcsessége: "Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit." A pszichológushoz járás mellett szóló propagandabeszédbe nem fognék bele, visszásnak érzem az én székemből. Azt is értem, hogy nehéz belőni azt a középutat, ahol még nem csúszik ki teljesen az irányítás a kezünkből, mégis el tudunk fogadni segítséget, megértjük, hogy egy-egy elakadás meghaladása nem jelenti azt, hogy hibásak vagyunk. A hibásság és a felelősség nem összekeverendő. Mert viszont felelősek vagyunk: saját életünkért, viszonyainkért, kapcsolatainkért, a létrehozott értékekért. A felelősségvállalásnak pedig része az, hogy felmérjük, megtaláljuk az egyensúlyt abban, mi az, amit egyedül kell véghezvinnünk, és mi az, ami meghaladja látókörünket, amiben jobban szolgáljuk a fejlődést, ha másra támaszkodunk.

Please reload

11/27/2013

Please reload

Címkék szerint
Please reload

Összes bejegyzés
  • c-facebook

© 2011​​​​​ Manifelszt Alapítvány​​​​​​​​​                               +3620/33 915 99                              vera.varadi68@gmail.com                                  Helyszín: ©KözHely  

Váradi Vera pszichológus

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now